51.Fejezet - Irány a Central Park

Sziasztok Drágák! :) Meg van az új rész. Bevallom nem tudom, hogy ez után, hogy legyen. Ezt a részt se terveztem meg, csak úgy jött, miközben a hatalmas bögrémből ittam a forró teát, laptopom az ölembe, és néztem ki a kinti hideg időbe. Olyan filmbe illő volt. :) De, majd csak alakul ez tovább, ahogyan eddig is. Egyenlőre, kicsit fel kell térképeznem New Yorkot a neten, hogy ne írjak hülyeséget. :D
Szivárvány: Mint, mindig most is köszönöm a kommmented, és az előző részhez, már írtam rá választ. :)
Puszii Drágák! :) <3

-Igazából én végig ezt hallgattam, de a szituációhoz, ez a zene jobban illik. Szóval mindegy melyiket hallgatjátok. :) -

50.Fejezet - Irány a Central Park.

Csöndben voltunk úgy fél órán keresztül. Ő nem akarta erőltetni, én pedig csalódott voltam. Csalódtam magamban, csalódtam a döntéseimben, csalódtam Nándiban. Persze, hogy nem haragszom rá vagy ilyesmi. Egyszerűen csak abban csalódtam, hogy nem mondta el nekem. Hiszen teljes mértékben megértettem volna. Igaz, nem tudnék vele járni, még ezeknek a csókok hatása után sem. Csupán jó érzés volt, amikor megtettük. Kicsit bizarr, furcsa, és jó érzés. Gyengéd volt, és szerelmes. Amilyennek kell lennie egy tökéletes csóknak. És én ezt csak most tapasztaltam meg. Még mindig szeretem Kristófot, de Nándi fontosabb nekem. Csak reménykedni tudok abban, hogy New York ezt elfeledteti velem. Kristófot. Nándit. És ezt az egész helyzetet.
- Úgy tudtam Kristóffal jársz. Vagy jártál. - szólalt meg egyszer csak John, némi akcentussal. Eddig észre sem vettem, hogy van akcentusa.
- A napokban szakítottam vele. Nem volt már olyan mint az elején. - vontam vállat, ő pedig bólintott egyet. Arckifejezéséből, nem megértést lehetett ki olvasni. Mivel egy jó ideig még együtt leszek vele, ezért inkább bővebben kifejtettem.
- Az elején minden tökéletes volt. Aztán jöttek a kisebb, nagyobb gondok. - meséltem neki.
- Mint például? - kérdezte, és hangján hallani lehetett az őszinte érdeklődést.
- Mint például, azt hitte mindig, hogy megcsalom a legjobb barátommal. - mondtam azt a problémát, ami legtöbbször fordult elő.
- Akivel az előbb csókolóztál? - kérdezte, és így más szemszögből, valóban olyan volt, mint ha csaltam volna Kristófot.
- Igen. De ez volt az első, hogy ilyen közeledést tettünk egymás felé. És az utolsó is. - mondtam egyre halkuló hangon.
- Ő az egyetlen akinek elmondta, hogy eljössz? - nézett rám egy pillanatra.
- Igen. - mondtam szinte suttogva.
- Nem tudom mennyire jó ötlet volt ez. Remélem azért a szülői engedély megvolt. - mondta kicsit feszülten. Gondolom félt, hogy ebből ő kerül ki rosszul. Pedig nem, mert engem fognak kinyírni.
- Meg volt. Anyu még négy napja engedélyezte, és azt mondta az én döntésem. - bólogattam mondandóm közben. - És... Ugye Dorinának, vagy Kristófnak nem mondtad? - kérdeztem, és ösztönösen tegezni kezdtem. Nem volt olyan öreg, és a kapcsolat is megvolt már.
- Anitának mondtam csak. Ő is megígérte, hogy nem mondja a skacoknak. - mondta én pedig hálásan bólintottam.
- Köszönöm. - sóhajtottam fel. Már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de végül meggondolta magát. Megint bekerült ez a hatalmas csend. Csak a kocsi motorját lehetett hallani, meg a halkan menő rádiót. Na, meg a saját gondolataim, amik szinte kiabáltak. Kiabáltak ez az egész helyzet miatt. Akkora nagy szerencsétlenség vagyok. Megyek New Yorkba(!!) és nekem meg legszívesebben sírni támadna kedvem. Nem is én lennék ha nem így lenne...
Kicsit elbóbiskolhattam mert egyszer csak arra keltem, hogy csörög a telefonom. Basszus.
- Mennyi ideje utazunk? - kérdeztem halkan John-t.
- Úgy egy órája. - mondta félvállról. Ó, basszus csak megint. A többiek biztosan észre vették már, hogy nem vagyok otthon, sőt már a városban sem.
- Nem nézed meg ki hív? - juttatta eszembe John a csörgő mobilom. Félve néztem meg. Egy kis név villogott a telefonom, fölötte pedig egy közös képünk.
Dorina
Basszus, basszus, basszus (hatalmas szó kincs egy ilyen helyzetben...). Nekem annyi, főleg ha ő hív.
- Igen? - szóltam bele a telefonba halk, vékony hangon.
- Még is mi a francot képzeltél? - üvöltött bele a telefonba.
- Hallom a lányom az. - mondta halkan John, egy futólag rám nézve.
- Kinga! Oké. Megértem, hogy elmész abba a...- kezdte ordítva. - Szóval, hogy elmész New Yorkba. De mi a frászért nem köszöntél el?! - ordított továbbra is. - Basszus, legalább nyögtél volna be valami olyasmit, hogy "Hé, elmegyek külföldre. Ne keressetek nem leszek itthon, valószínűleg már soha." - nyomta meg a "soha" szót erélyesebben.
- Sajnálom. - mondtam halkan, lesütött szemekkel.
- Sajnálod? Sajnálod?! Na, ide figyelj Kinga! A közeljövőben számíts rá, hogy haza megyek, és úgy rendbe raklak, hogy még annak a rendje is meg lesz! - ordított továbbra is. - Most viszont megyek, meg keresem azt a barom Kristófot. Ugyan is miután elolvasta azt az átkozott kis leveledet, nem tudom hol van. Elrohant, és a francnak van kedve mínusz fokokban, keresni. - mondta, majd megszakadt a vonal.
- Legalább számíthatok rá, hogy tényleg haza jön. - lett egy kicsit jobb kedve Johnnak. Jó neki.
- Én pedig tényleg kezdek félni, hogy mit tesz velem. - mondtam mosolyt erőltetve magamra. Dorina után jött a következő hívás. Meglepődtem amikor megláttam ki hív.
- Szia! - köszöntem bele halkan, és félénken.
- Szia! - köszönt ő is, de nem dühösen, csak meg gyötörten.
- Mennyire haragszol? - kérdeztem alsó ajkamat harapdálva.
- Nem haragszom. Inkább csak hiányzol. - mondta halkan.
- Ne haragudj, hogy nem búcsúztam el. De tőled még nehezebb lett volna. - mondtam, és legördült egy könnycsepp az arcomon. Gyorsan letöröltem, és folytattam.
- Nem haragszom Kinga. - ismételte meg. - Viszont most szívesen megköszönném személyesen is a karácsonyi ajándékodat. - mondta és hallottam hangján, hogy egy kicsit talán elmosolyodott.
- Majd máskor. - mosolyodtam el én is.
- Mennem kell. Dorina megtalált. - mondta halkan, kínosan felnevetve.
- Szeretlek Kristóf. - mondtam halkan, lehunyt szemekkel, hogy ne sírjam el magam.
- Én is téged Kinga. - mondta fájdalmasan, majd letette. Ha ők ketten hívtak az azt jelenti, hogy a többiek is tudják, hogy elmentem. A biztonság kedvéért kikapcsoltam a telefonom. Nem, semennyire sem akartam most velük beszélni. Gonosznak hangzik, de ez van. Elég volt csak kettejükkel beszélni.
- Kikapcsoltad? - lepődött meg John, én pedig bólintottam egy aprót.
- Egyenlőre elég ha csak kettejükkel beszéltem. - mondtam kínosan elmosolyodva.

Szegeden vagyunk. Még alig mentünk valamennyit. Nem sokára megálltunk egy kis bolt előtt.
- Itt megállunk egy kicsit. Felvesszük a fiamat, ő is jön velünk. - mondta, mintha ez nekem totál természetesnek kéne lennie. Na, de nem az.
- Dorina nem mesélte, hogy lenne testvére. - néztem értetlenül Johnt.
- Nem voltak a legjobb viszonyban soha. Mondhatni, hogy ki nem állhatták egymást. Ezért is lakik Dorina Anitáéknál, ő pedig a nagyiéknál. - mutatott ki az ablakon, hogy megmutassa ki is az, az "ő".
Fekete haj ami gondosan be volt állítva, barna szem, és ha jól láttam mind két fülében fülbevaló volt. Egy egyszerű fekete bőrdzseki volt rajta, farmerral, egy barna bakanccsal és baseball sapka volt a fején, de még így is látszódott, hogy mennyit is foglalkozott a hajával. Tipikus az a fajta srác, akiket én sose bírtam.
- Heló. - szállt be hátulra a srác. Próbáltam kedvesen inteni neki, de nem tehetek róla, ha a srác egyszerűen ellenszenves. - Ez meg ki? - kérdezte "kulturáltan", miközben rám mutatott.
- Kinga ő itt Michael a fiam. Michael ő pedig Kinga, az új felfedezettem. - mutatott be minket John.
- Csak Mike. - javította ki a srác, az apját, én pedig bólintottam. Ők kiszálltak, hogy berakják az én cuccaim mellé Mikeét, miközben én vissza kapcsoltam a telefonom. Hadd ne mondjam hány nem fogadott hívásom volt... Összesen ötven!
- Mehetünk. - pattant be John a fiával szinkronban. Ahogy elindultunk megcsörrent a telefonom.
- Hogy én mi milyen keresett vagyok. - motyogtam, amin John fel is nevetett egy kicsit. Bírom őt. Könnyű szót érteni vele, és jó fej.
- Miért nem vetted fel hamarabb? - szólt bele rögtön Dorina, és minő meglepően most sem volt teljesen nyugodt.
- Kikapcsoltam a telefonom. Nem akartam mással is beszélni. - vontam vállat, mintha csak látná.
- Mi az, hogy nem akartál mással beszélni? - kezdett megint ordítani.
- Dorina? - nézett rám John.
- Ki más. - mondtam unottan kicsit eltartva tőlem a telefont, hogy ne halljam annyira, Dorina kioktatását.
- A testvérem Dorina? - nézett csodálkozva Mike. A testvérem szót enyhe undorral mondta.
- Igen. - mondtuk egyszerre Johnnal.
- Figyelsz rám? - kérdezte idegbajosan Dorina.
- Persze. Csak éppen a testvéreddel beszéltem, akit elfelejtettél megemlíteni az elmúlt három hónapban. - mondtam cinikusan.
- Az meg minek van ott? - kérdezte szinte sikítva.
- Milyen jó, hogy nem zavarja, hogy mindent hallok. - motyogta Mike.
- Kristóf ott van? - kérdeztem szám szélét rágva, Dorinától.
- Igen. - mondta már kicsit nyugodtabban. - Adjam oda? - kérdezte megenyhülve.
- Igen, légyszi. - mondtam halkan.
- Szia. - szólt bele rekedtes hangon Kristóf.
- Szia. - szinte suttogtam - Kittivel beszéltél már? -
- Igen. - mondta és szinte láttam, amint elhúzza a száját.
- Nagyon ki volt bukva? - kérdeztem miközben a havas tájat néztem.
- Zokogva a nyakamba borult, mikor találkoztunk. - mondta, én pedig lesütöttem a szemeim.
- Csak... Mond meg Dorinának, hogy figyeljen rá. Ne csináljon hülyeséget. Nem lenne jó, még egy olyan hír, hogy kórházban van, drogozás miatt. - mondtam halkan. Nem akartam ezt a másik két személy orrára kötni.
- Én is figyelni fogom. - ígérte meg.
- Csodálom, hogy te nem ordítasz velem mint Dorina. - túrtam bele hajamba.
- Dorinának is hiányzol. Ő így fejezi ki, hogy nem esett neki jól, hogy nem köszöntél el. -
- Úgy sajnálom! De te is tudod, hogy nem tudtam volna úgy elmenni, hogy elbúcsúzom tőletek. Főleg ha miután veled találkoztam volna előtte, el se indultam volna. - mosolyodtam el kínosan.
- Ez aranyos. - hallottam hangján, hogy mosolyog. - Vissza kell adnom Dorinát, mert szét fog robbanni. - nevetett fel halkan.
- Oké. Szia. - köszöntem el én is kicsit nevetve.
- Szia. - mondta halkan.
- Ha bármi hülyeséget mond rólam az a barom, előre mondom, hogy semmi sem igaz. Szokása leégetni mások előtt. - sziszegte idegesen Dorina.
- Nem tudom, mit parázol. Eddig jó fej. - vontam vállat mosolyogva, mire Dorina felnevetett.
- Mert még nem ismered drágám. - mondta. Hát, oké.
- Leteszem, mert hívnak. - mondtam mikor meghallottam a kis pittyegést, ami jelezte, hogy valaki éppen hív engem.
- Oké, szia. - mondta és már le is tette.
- Igen? - szóltam bele, amikor fogadtam a másik hívást.
- Kinga. Hol a francban vagy? - kezdte ordítva Alina.
- Öhm... Úton Budapest felé, onnan pedig New Yorkba. - mondtam halkan.
- Basszus Kinga, és miért nem tudtál szólni? - hallottam meg Alina szipogását.
- Ne haragudj!
- Nem haragszom, de... Istenem, Kinga csak ne essen semmi bajod, és amint tudsz gyere haza. - szipogta nővérem.
- Ígérem! - bólogattam magam elé nézve.
- Szeretlek húgi. - mondta elköszönésképpen.
- Én is téged. - mondtam majd ő tette le. Mind két tenyeremmel megdörzsöltem az arcom, és sóhajtottam egy nagyot.
- Úgy látom valaki szó nélkül lépett le otthonról. - mondta gúnyosan Mike. Felvont szemöldökkel néztem rá, ő pedig megajándékozott egy gúnyos mosollyal.
- Ez nem tartozik rád. - mondtam dühösen nézve rá.
- Szóval igazam volt. - mosolyodott el még jobban.
- Mint mondtam ez nem tartozik rád. - mondtam előre fordulva.
- Kristóf kibukott, hogy nem köszöntél el? - kérdezte hirtelen John. Persze, hisz hallotta, hogy vele is beszéltem.
- Eléggé. - húztam el a szám. - De talán jobb, hogy elmegyek. Így a végére nem volt a legjobb kapcsolatunk. Még barátokként sem, nem hogy még megpróbáljuk újra az egészet. - mondtam a végére felsóhajtva.
- Várj. Az unokatestvérem Kristóf? - csodálkozott el Mike.
- Igen. - mondtam félig hátra fordulva.
- Ne már, hogy mindenkit ismersz. - nézett rám durcásan.
- Anita a tánctanárom. Vagy is volt. Részle kérdés. - vontam vállat. - Kristóffal pedig három hónapja járunk. Kisebb kihagyásokkal. - húztam el a szám.
- Hogy érted, hogy kisebb kihagyásokkal? - nézett rám értetlenül.
- Hagyjuk. - fordultam vissza, és inkább meredtem magam elé. Az a maradik másfél órát, már csendben töltöttük. John a vezetésre koncentrált, ami valljuk be jeges úton nehéz volt. Mike a telefonját nyomkodta, én pedig vagy telefonoztam, vagy csak néztem ki az ablakon. Igen, érdekes tevékenységek... Viszont sikerült megcsinálnom a telefonon, hogy tudjam használni, de most senki ne tudjon hívni. 
                                                                                   ***
- Megérkeztünk. - mondta John, és hangjára rögtön kinyitottam szemeim. Budapesten vagyunk, a repülő tér előtt. John leadta a kocsit (ugyan is bérelte, és a tulaj, már itt várt rá) és mehettünk is.
- Még van egy óránk. Ha lehet addig ne tűnjetek el. - intett John, amolyan "oszolj" stílusban. Én a büféhez vettem az iránt ahol vettem egy kávét, és pár pogácsát, mert már éhes volt. Leültem pár székkel arrébb Johntól, és elfogyasztottam amiket vettem, miközben telefonoztam. Pár perc múlva Mike vágódott le mellém. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit végül meggondolta magát, és nem mondott semmit.
- Mond, mit akartál. - sóhajtottam fel, és ráemeltem tekintetem.
- Semmi, mindegy. - rázta meg a fejét - Adsz egyet? - mutatott a pogácsákra.
- Vegyél, csak nyugodtan. - tartottam felé a papír zacskót, amiben a pogik voltak.
- Köszi. - mosolyodott el, és kivett pár pogácsát.

Már becsekkoltunk, és nem sokára felszáll a gépünk. Eléggé ideges vagyok. Még sosem utaztam repülőgépen.
- Mit ártott neked az a karfa? - nézett rám mosolyogva, a mellettem ülő Mike. Én csak idegesen nyeltem egyet, és nem válaszoltam. - Baj van? - komolyodott el, ahogyan jobban megnézte az arcom.
- Ez az első repülésem. - nyögtem be, alsó ajkam rágva.
- Nyugi nem lesz semmi olyan, amitől félned kellene. - mosolygott rám bátorítóan, kezemet pedig megnyugtatóan cirógatta. Hatott rám, így rá tudtam egy kicsit mosolyogni.
És ekkor megszólalt a hangszóróból a félve várt hang;
"Kérjük utasainkat, kapcsolják be az öveiket. Megkezdjük a felszállást."
Idegességemben bele markoltam Mike karjába. Óvatosan lefejtette kezemet karjáról, és helyette rákulcsolta ujjait az enyémekre. Így már észre sem vettem, hogy felszálltunk.
- Kérsz vizet? - nézett rám Mike.
- Attól függ. Ahhoz, hogy szerezz nekem vizet itt kell hagynod? - kérdeztem, kicsit elpirulva.
- Igen. - bólintott kicsit nevetve.
- Akkor inkább nem kérek. - ráztam meg a fejem, mire ő jobban megszorította összekulcsolt ujjainkat.
- Tudod, ez kissé kellemetlen belegondolva, hogy az unoka testvéredbe vagyok szerelmes. - néztem gesztenye barna szemeibe.
- De ő most nincs itt. - mosolyodott el - És amúgy is. Szép vagy meg minden, de nem vagy az esetem. - röhögte el magát.
- Ez igazán kedves. - forgattam meg a szemeim, de azért mosolyogtam. Az út többi részén beszélgettünk. Megtudtam, hogy 20 éves, és csak úgy, mint én, ő is a szüleiknél fogunk lakni. Hasonlít néha a viselkedése Dorináéra, de lényegében kedves.
- Lisa egyébként a barátnőd? - kérdezte. Elsőre nem esett le, majd eszembe jutott, hogy Dorina másik neve Lisa.
- Mondhatjuk úgy is. - eresztettem el egy halvány mosolyt. - A mi kapcsolatunk igen furcsa. Beszólogatunk egymásnak, veszekszünk, szinte kinyírjuk egymást, de ha kell akkor ott vagyunk egymásnak. Főleg azok után, miután egyszer Kristóf viselkedett velem. - húztam el a szám - Dorina rögtön megvédett. A múlt héten pedig én segítettem neki, hogy újra összejöjjenek a volt fiújával. - mosolyogtam.
- Martinnal? - kérdezte némi gondolkodás után, én pedig bólintottam.
- Aki egyébként az mostohatestvérem. - ismertettem vele a dolgokat.
- Bonyolult dolgok ezek, az biztos. - rázta a fejét, mire én felnevettem. Az a másfél óra hamar eltelt, és már csak azt vettem észre, hogy bemondták, hogy megkezdjük a leszállást. Francia országban vagyunk jelenleg, ahol átszállunk, a következő gépre, ami már New Yorkba visz minket. Nem igazán volt időnk, így csak összeszedtük a cuccainkat, és már mentünk is a géphez.
Megint Mike mellé kerültem, aminek őszintén szólva örültem. Az előző beszélgetésünket ott folytattuk ahol abba hagytuk.
- Nem alszol? Késő van, és nem nézel ki valami ébernek. - mosolyodott el a végére. Valóban késő volt már, és fáradt is voltam.
- De. - mosolyodtam el, majd ahogy lehunytam szemeim, el is aludtam. De ez nem tartott sokáig. Max fél órát aludtam. Mikor kinyitottam a szemem, azt vettem észre, hogy Mike vállára hajtottam a fejem álmomba, jobb kezemmel hasánál öleltem, míg bal kezem, és az ő jobbja össze volt kulcsolva. Első ránézésre olyanok lehettünk, mint akik szerelmesek egymásba.
- Nem aludtál sokat. - suttogta, amikor észre vette, hogy már fent vagyok. Nem engedtem el, csak felnéztem rá. Arcunkat pár centi választotta el. Lehajtottam a fejem, és inkább elengedtem.
- Nem tudtam. - vontam vállat. - Bocs, hogy... szóval, hogy úgy rád borultam. - haraptam be szám szélét.
- Semmi gond. - nevetett halkan. - Viszont ha szeretnél visszabújhatsz. - mondta egy önelégült mosoly kísértében.
- Kösz, most nem élek a lehetőséggel. - nevettem én is halkan.
- Most még. - mondta, és felemelte összekulcsolt kezünket, majd adott egy puszit kézfejemre. Zavarba ejtve húzta vissza kezem, és csúsztam kicsit lejjebb az ülésen. Mike csak halkan kuncogott reagálásomon.
Ezek után már elaludtam.

- Kinga. Ébredj. Megérkeztünk. - rázogatott gyengéden valaki. Kinyitottam a szemem, és Mike volt az aki felébresztett.
- Fent vagyok. - néztem rá kómásan.
- Mindjárt leszállunk. - mondta, én pedig bólintottam.
- Mennyi az idő? - kérdeztem megdörzsölve az arcom.
- Itt délután három óra. - mondta.
- Vagy is otthon este kilenc. Nem csoda, hogy álmos vagyok. - sóhajtottam, Mik pedig mosolyogva figyelte nyűgösségem.
- Hogy lehet, hogy te nem vagy fáradt? - vontam fel fél szemöldököm. Mike csak megvonta a vállát.
-Kérjük kapcsolják be öveiket. Meg kezdjük a leszállást.- mondták be a hangszóróból, a már úgy várt mondatot.

- Szedjük össze a cuccainkat, és ha lehet ne vesszetek el. - mondta John. Mikeal egymás mellett haladtunk végig, előttünk pedig John ment.
A repülő térről, már a cuccainkkal léptünk ki. Kint John egy nőhöz ment, akit rövid csókkal köszöntött. Egyenes, vállig érő, barna haja volt, és egy fekete-piros csíkos térd fölött pár centivel érő ruhát viselt, fekete magassarkúval. A nő kimondottan fiatalnak tűnt. Mikeot egy öleléssel köszöntötte, engem pedig két puszival.
- Kinga nem igaz? - nézett rám, mosolyogva. Viszonozva a gesztust, bólintottam.
- Igen. - mondtam neki.
- Anna vagyok. - nyújtotta a kezét. - Dorina mesélt már rólad. Csak úgy, mint Kristóf. - mosolygott, mire én elpirultam.
Elindultunk egy gyönyörű, fehér BMW-vel és egy hatalmas ház előtt álltunk meg. Az a ház valami eszméletlen volt. Falak helyett leginkább hatalmas ablakok voltak, de az elválasztók azért normális fehér, falak voltak. A nappaliban két, fehér, bőr kanapé volt, előtte egy üveg dohányzó asztal, és szembe velük egy hatalmas plazma tv. A konyhába könnyen belátást nyertem mert -minő meglepetés- amerikai stílusú volt. Az emeletre egy fél kör ívű lépcső vezetett fel, és azt is lehetett látni, hogy mi van fent. Ugyan is olyasmi volt, mint egy galéria. Mike mondta, hogy kövessem, és megmutatja a szobám. Wáó, akkor saját szobám is lesz itt. Hm, jól hangzik. Mike megállt egy fehér, fa ajtó előtt, és kinyitotta előttem. A szobának fehér falai voltak, kivéve az ajtóval szembe lévő, mert azt a részt, csak üveg borította. Az ágyam egy nagy francia ágyat takart, rajta halvány lila ágyneművel. Jobb oldalt mellette egy kis, fiókos éjjeli szekrény volt. Bal oldalt a sarokban egy nagy szekrény volt. Jobb oldali sarokban pedig egy író asztal, székkel. A másik sarokban szintén jobb oldalt, egy szintén üveg, dohányzó asztal, körülötte három babzsákkal, és előttük pedig egy tévével.
- Aszta. - ennyit tudtam reagálni. Mike mosolygott reakciómon.
- Pakolj ki, aztán mutatok valamit. - mondta és már itt is hagyott. Követtem utasítását, és kinyitottam a szekrényt, hogy kipakoljak. Bőven elfért benne minden cuccom sőt, még maradt is hely. Laptop táskám benne a gépemmel az íróasztalra tettem, és cipőimet, a ruháim alá raktam a kis polcos részre.
Észre vettem, hogy a szobából nyílik egy ajtó, ami egy fürdő szoba volt. Az Én fürdő szobám. Gyorsan bepakoltam oda is, a sminkes cuccaim illetve ékszereim.
- Remélem van bikinid. - szólalt meg a hátam mögül Mike. Az ajtófélfának támaszkodott összefont karokkal, és úgy figyelt.
- Van. De minek kell az? - kérdeztem értetlenül.
- Butus. Kinéztél már a teraszodra? - rázta a fejét, vissza fojtott mosollyal.
- Nem. Miért, olyanom is van? - vontam fel a szemöldököm. Bólintott, majd biccentett maga felé, hogy kövessem. Megfordult, és az üveg ajtót, ami az ágy mellett van (észre sem vettem) kinyitott. Kilépett rajta, én pedig követtem. A teraszom egyszerűen hatalmas, és gyönyörű volt. De ami azon túl volt még hihetetlenebb. Ugyan is a házuk hátsó ajtaja egy hatalmas térre nyílt, és (jó) pár méterrel arrébb ott volt a tengerpart! Nem tűnt olyan messzinek, de azért volt egy kis távolság.
- Aszta. - néztem körbe. - Azt hiszem, még is csak jó ötlet volt eljönni. - mondtam még mindig körbe-körbe nézve.
- Hidd el, ez még csak jobb lesz. Főleg mellettem. - mosolygott, majd mikor rá néztem kacsintott egyet, és kiment a szobából. Még egyszer körbe néztem, majd vissza mentem, és becsuktam az erkély ajtót. Átöltöztem kényelmesebb ruhába, és lementem a nappaliba. Elég félénken, de kíváncsian néztem körbe. Johnt pillantottam meg a nappaliban ülve, pár papír társaságában.
- Jó, hogy jössz Kinga. - nézett fel rám. - Két hét múlva fel vesszük azt a dalt, amit a fellépésen is énekeltél. - mondta én pedig bólintottam egyet. John, még elmagyarázta, hogy pontosan mi is lesz. Tehát ez lesz: Felvesszük az éneklésem, ő megmutatja a nem tudom kinek, aztán táncpróbák, meg ilyesmik, majd az egész mindenséget, meg kell mutatnom élőben valami nagyfejesnek. Aztán ha minden jól megy, és tehetségesnek gondolnak, kiadják az első számom, amihez klipet is forgatnak.
- Ennyi lenne. - mondta én pedig bólintottam.
- Ha végeztetek, akkor én el is rabolnám a hölgyeményt. - jelent meg hirtelen Mike, és meg sem várva egyikünk reakcióját sem, húzott ki a kertbe.
- Hova megyünk? - kérdeztem mellékesen.
- Meglepetés. - mondta mosolyogva, hátra fordulva hozzám.
- Nem szeretem a meglepetéseket. - mondtam neki.
- Nem baj. - mosolygott továbbra is. Pár méterrel arrébb egy függőágyat láttam meg, ami két fa között volt. Mike leült az egyik felére, és mosolyogva figyelte csodálkozó arcomat.
- Na, gyere már. - ragadta meg karom és oda húzott, mire én szó szerint bele estem a függőágyba.
- Ne rángass. - öltöttem ki rá a nyelvem. Mike csak elnevette magát rajtam, amin én is elmosolyodtam.
- Mit csináljunk ma? - kérdezte a semmibe meredve.
- Én legszívesebben aludnék. Hisz ilyenkor már este tíz óra van otthon. - ásítottam egyet.
- McDonald's? - kérdezte mire nekem felcsillantak a szemeim. - Ezt az arckifejezést igennek veszem. - nevetett fel.
- Na, ne üldögélj menjünk már. - mondtam már és én is fel álltam. Vagy legalább is próbáltam, ugyan is a lábam bele akadt a hálós anyagú ágyba, így pofával lefelé (már elnézést a kifejezésért) érkeztem le.
- Ú jól vagy? - segített fel Mike, aggódó pillantással megajándékozva.
- Ez a te hibád. - tettem csípőre a kezem. - Viszont ki tudsz engesztelni, ha máris indulunk. - mondtam "diplomatikusan"
- Menjünk, ne hogy még haragudj rám. - mondta Mike komolyságot színlelve de a végén elnevette magát.
                                                                            ***
- Nem hiszem el, hogy megtetted. - mondtam már annyira nevetve, hogy szólalni alig tudtam. Már a McDonald's-ban ülünk, és Mike a pincér lányt ide hívta az előbb, hogy kérjünk még kólát. Ám úgy fogadta őt, hogy szegény lány is majdnem elfeküdt úgy nevetett. Ugyan is Mike az orrába dugott egy-egy sült krumplit, és kettőt még a szájába is betett amolyan "vámpírfog" félén. Ilyen szép látvánnyal nézett ártatlan arccal a lányra.
- Egyszerűen nem vagy normális. - nevettem továbbra is.
- Na, édes. Nyomd be még azt a kicsi krumplit, aztán elmegyünk egyet sétálni. Megmutatom neked New Yorkot. - mosolygott rám, miközben két tenyerét összedörzsölte. Szófogadóan megettem a pár szem krumplim, és miután kifizettük elindultunk.
- Két héten keresztül zaklatni foglak, és mindent megmutatok neked, hogy aztán ne tévedj el. - mondta mosolyogva.
- Oké. - nevettem el magam. Mint azt már oly sokszor megtettem Mike társaságában. Csináltunk pár képet, de nekem egy tetszett nagyon. Azon totál spontán, hülye fejet vágunk, amíg a többin szépen mosolygunk.
Rajtam van a fehér sapka amit időközben vett nekem, és a napszemüvegem is előkerült a táskámból. Ezeket felhúzva csücsörítettem kicsit, amíg Mike csak behajolt a képbe, és úgy vágott egy fintort. Igazából azt szerettem volna, hogy egyedül legyek rajta a képen, mert akkor Mike éppen a büfés csajt hülyítette, de rajtakapott, hogy fényképezek ezért behajolt.
- Na, elrabolom a szőke herceged, mert tartozik nekem egy városnézéssel. - mondtam a fekete hajú lánynak vigyorogva, és Mikeot vállánál húzva, vezettem ki a büféből.
- Na, és mit nézzünk meg először? - kérdezte mosolyogva, ahogy kiértünk.
- Nem tudom. Te éltél New Yorkba, mond meg te. - vontam vállat.
- Akkor irány a Central Park. -