48.Fejezet - Idő kell

Sziasztok Drágák! Meghoztam az e hétvégi részt. Sajnálom, hogy nem szerdán hoztam, de összejöttek a dolgok.. Voltam olyan ügyes, hogy egy teljesen alap szöveget is összedobtam angolul. Nagy taps egy angol hármas tanulótól. :D (hozzá tenném, a többiből jó vagyok, na de az angol...) Raktam a kép alá egy kis zenét is. Azt ajánlom, hogy a vége felé, rakjátok be mert úgy hangulatosabb lesz. :3 Én is vagy ezerszer meghallgattam, mire végeztem a résszel. :)
A képen látható szöveg lesz a dal utolsó mondata. A rész végén megértitek majd, hogy miről beszélek. :) ;)
Remélem tetszik!
U.i.: Megírtam az utolsó részt! Ne aggódjatok nem most lesz még, de már megvan az is. :)

Puszii!! 

-Zene-

48.Fejezet - Idő kell

*Dorina szemszöge*

Kristóf megindult feléjük, de szerencsére még idejében sikerült visszafognunk Martinnal.
- Ne itt, és most! - suttogtam neki, de hangom parancsoló volt. Kristóf rám rájuk, majd megint rám nézett. Erőt vett magán és hátat fordítva elment. Még néztem utána egy ideig, utána visszavezettem tekintetem Kingára.
- Menj utána. Majd én foglalkozom vele, elvégre az én testvérem. - simított végig karomon Martin. Bólintottam, és Kristóf után rohantam.
- Nyugodj meg! A dühvel nem érsz el semmit. - mondtam mikor utolértem. Az udvaron sikerült elcsípnem, ahol nem volt senki ugyan is megint rákezdett a hó.
- Azzal a barommal csókolózott! És már nem egyszer! - mondta még dühösen, majd leült a hintaágyba, és arcát tenyerébe temette.
- El fogom őt veszíteni Dorina! Ha ez így megy tovább, elfogom veszíteni! - mondta elgyötört hangon.
- Megint! - tette hozzá suttogva.
- Ha így folytatjátok valóban elfogjátok egymást veszíteni, de az már végleges lesz. - láttam be végül én is.
- Mit tegyek most? - kérdezte felnézve rám, és láttam szemében a gyötrődést.
- Szerintem Martin haza viszi a két lányt. Menj el velük, meséld el a dolgokat Kittinek, és Daninak, és aludj náluk. Reggel pedig majd megbeszélitek Kingával, hogy mi legyen ezek után. - adtam neki a legésszerűbb ötletet.
- Miért nem inkább holnap elmegyek hozzájuk? - nézett fel rám értetlenül.
- Azért, mert ismerlek már. Nem lesz merszed elmenni, és ezt mihamarabb meg kell beszélnetek! - mondtam egy határozott bólintással.
- Igazad van! - mondta, majd sóhajtva felállt. - Holnap találkozunk. - adott egy puszit a fejemre, majd elment Kingáékhoz a konyhában.


*Kristóf szemszöge* 

Visszamentem a konyhába, habár semmi kedvem nem volt hozzá. Mire visszaértem, Kinga kiütve (a sok alkoholtól) dőlt neki Martin mellkasának. Oldalra néztem és sajnos láttam, hogy Kinga "legjobb barátjának" mondott személy is itt van még. Kezeim ökölbe feszültek, amit ő észre is vett, ezért gúnyosan elmosolyodott.
- Kristóf! Csak Kinga érdekeit nézd! Ha most szétveritek egymást, az neki fájna a legjobban. - emlékeztetett Martin. Felé néztem, majd bólintottam, és inkább odamentem hozzá.
- Szedjük össze Kittit, és Danit, esetleg még Nesszát, és vigyük őket haza. - mondta Martin, én pedig megint csak bólintottam.
- Add Kingát, addig keresd meg a többieket! - mondtam, és felemeltem az ittas lányt. Térdhajlatánál, és hátánál fogtam, míg ő békésen szuszogott, fejét mellkasomnak döntve. Amikor gondolom rájött, hogy már nem a pulton van, kinyitotta egy kicsit a szemét, és fáradtan nézett fel rám. Elmosolyodott, majd becsukva szemeit, jobban hozzám bújt, egyik kezével a nyakam karolta át, míg a másikkal nyakamban lévő nyakláncot fogta, amit tőle kaptam. Ezen elmosolyodtam, és adtam egy puszit feje búbjára, amit a "legjobb barát" nem nézett jó szemmel.
- Mit szerencsétlenkedtek már megint? - kérdezte megállva az ajtóban Kitti.
- Meg csókoltam egy lányt, ő pedig őt. - mondtam neki, és Nándi felé biccentettem.
- Hogy... Mit csináltál? - nézett elkerekedett szemekkel rám. - És... Te meg hagytad, hogy Kinga bepiálva megcsókoljon? - nézett ez úttal Nándira. - Édes, Drága Barátom! Te ismered a legjobban Kingát! Tudnod, kéne, hogy ha a csalódottsága, és a pia találkozik az nem a megfelelő, mert akkor bármire képes! - rázta a fejét Kitti.
- Na, jól van húzzunk haza, te pedig - mutatott rám - nálunk alszol úgy beszéltem meg Dorinával. - jelentette ki, én pedig csak bólintottam. - Na, és most induljál meg. - mutatott az ajtó felé. - Megvagyok áldva veletek komolyan mondom! - motyogta mikor elhaladtam mellette.
Dani, nálunk aludt Nesszával, ezért csak Martin, Kitti, Kinga (akit én vittem) és én mentünk. Az út kínos csendben telt, de azt hiszem mindenkinek jobb így.
- Vidd fel a szobájába. - suttogta Kitti mikor bementünk a házba. Felvittem az emeletre, ott pedig a szobájába, majd leraktam őt az ágyra. Betakartam, majd pár másodpercig néztem ahogyan alszik.
- Megleszel? - állt meg az ajtóban Kitti kedves mosollyal, és Martin is csak ő éppen biztatóan mosolygott.
- Meg. - bólintottam, keservesen mosolyogva.
- Fel hívod aput, hogy jöjjön érted? Csak mert nem laktok valami közel, és nem hiszem, hogy gyalogolni szeretnél. - nézett kedvesen Kitti Martinra. - Vagy inkább választod a kanapét? - tette még hozzá.
- Igazság szerint ha nem lenne gond, inkább maradnék a kanapénál. - mondta Martin. Kitti erre bólintott, majd azzal a címszóval, hogy akkor ők elmennek megágyazni, kimentek, és becsukták maguk után az ajtót.
Vissza fordultam az alvó Kingához, majd inkább úgy döntöttem alszom egy kicsit, hiszen nem sokára éjfél lesz. Leültem a babzsák fotelba, majd úgy tűnt, mintha csak pislogtam volna, de már aludtam is.


*Kinga szemszöge *

Reggel mikor felkeltem, majd szét hasadt a fejem. Megfordultam, és csodálkozva vettem észre, hogy Kristóf a babzsákomban alszik. Ezt sehova se tudtam tenni. Alig emlékszem az estére. Csak odáig van meg, hogy Dorina, Martin, és Kristóf meglátnak minket Nándival. Ó, a francban... A röhej az, hogy alig ittam. Úgy látszik nem bírom a piát annyira.
Lassan, és csendben keltem fel. Az egyik takarómat felemeltem, és az alvó fiúra raktam. Akármennyire is haragszom rá (egyaránt magamra is) a takarót akkor se sajnáltam tőle. Ahogyan rá raktam egy kicsit mocorogni kezdett, mire én ijedten néztem őt. Nem akartam, hogy felkeljen. Vagy legalább is ne most. Lassan, és fáradtan céloztam meg a konyhát, egy fájdalom csillapítóért. Miután megtaláltam, és be is vettem, még jobban elcsodálkoztam. Ugyan is Martin aludt a kanapénkon. Lerugdosta magáról a takarót, ezért őt is gondosan betakargattam, annak ellenére, hogy fogalmam nem volt, hogy tulajdonképpen miért van itt.
Vissza slattyogtam a szobámba, és benne visszafeküdtem az ágyamba, a hátamra. Tenyereimet arcomra helyeztem és így szenvedtem egy ideig. Mikor úgy ítéltem meg, hogy eleget szenvedtem, nagyot sóhajtva oldalamra fordultam (pontosabban Kristóf felé), és lehunytam szemeim.
Hülye volt tegnap, de attól még szeretem! Hülye voltam, de mentségemre legyen, hogy részeg voltam, és csalódott! Hülyék voltunk, de... na itt kifogytam a "de"-k utáni kifogásokból. Erre már nem egészen tudtam mit mondani.
Egyszer csak egy simítást éreztem arcomon. Félve nyitottam ki a szemem, és magamban könyörögtem, bárcsak ne Kristóf lenne az! De, sajnos ő volt.
- Jó reggelt! - suttogta bűnbánóan nézve engem. Mellettem állt, egy boxerban, és pólóban. Nem mondom, hogy nem volt csábító, de ha mindig megbocsátok neki ilyen könnyen, nem fogja megtanulni a leckét belőle.
- Miért vagy itt? - tértem rá a lényegre. Arca csak még jobban nyúzott lett.
- Öhm... Hát, mennyire emlékszel? - sütötte le szemeit.
- Megláttad, kirohantál, Dorina utánad, és ennyi. - mondtam, rezzenéstelen arccal.
- Kinga... én rettenetesen sajnálom! Nem kellett volna, de kérlek, könyörögve kérlek bocsáss meg! - mondta, és szemében mintha könny csillogott volna.
- Ha megteszed, hogy kevesebbet beszélsz, és ha vársz egy fél órát, hogy kávéhoz jussak, átbeszéljük a dolgokat. De addig is én könyörgök neked, hogy ezeket tartsd be. - masszíroztam orrnyergem. Fejfájásom semennyire sem csillapodott.
- Csinálok neked kávét. - mondta hirtelen. Csodálkoztam, hogy ennyire gondoskodó.
- Nem tudod, mi hol van. - juttattam eszébe.
- Akkor te is le jössz, de csak nézed, és megmondod, hogy mi hol van. - jutott eszébe, amire én rá is bólintottam. Lementünk a konyhába és megcsináltuk a kávémat. Visszaérve a szobámba, én visszamásztam az ágyamra, de ez úttal ültem. Kristóf velem szembe ült.
- Na, most már mondhatod. - mondtam, mikor már megittam a szükséges koffein mennyiségemet.
- Sajnálom amit tettem! - sütötte le szemeit.
- Én is ugyan azt tettem, amit te. - juttattam eszébe.
- A tiéd jogos volt. Akármennyire is fáj, de jogos volt, hiszen te csak vissza adtad, amit én tettem. És ittál is. De én teljesen józan voltam. - hajtotta le fejét. Ezen elgondolkodva igazat kellett adnom neki.
- Szerintem jobb lenne ha tartanánk egy kis szünetet. - suttogtam, és bár tudtam, hogy a szünet, mindig azt jelenti, hogy; Vége, még is kimondtam. A "szünet" egy kimondatlan vége. Amikor még reménykedünk, hogy hát ha valami... De mind a ketten tudjuk, hogy nem.
- Igazad lehet. - mondta halkan, de a végén elcsuklott a hangja, és tisztán láttam, hogy szeméből egy könnycsepp esett a kézfejére. Közelebb hajoltam hozzá, és két tenyerem közé fogtam az arcát. Felemeltem, és megcsókoltam. Képtelen voltam rá, hogy szakítsunk, akár kimondjuk akár nem.
- Ez... Most, ezt nem értem. - nézett rám Kristóf értetlen arccal.
- Képtelen vagyok szakítani veled! - mondtam, és most én sütöttem le szemeim.
- Annak ellenére is, hogy mennyi rosszat tettem már neked? - kérdezte kicsit csodálkozva.
- Vagyok olyan hülye, hogy jobban szeretlek, mint a büszkeségem.- nevettem el magam kínosan.
- El sem tudod képzelni mennyire szeretlek! - suttogta homlokát az enyémnek támasztva.
- Vagy egy kis sejtésem. - mosolyogtam rá, ő pedig erre megcsókolt. Csók közben ledőltünk az ágyra, és éreztem, hogy Kristóf egyre szenvedélyesebben csókol, és a pólóm alját felhúzza kissé.
- Kristóf... - motyogtam két csók között.
- Ne haragudj! - ült fel, majd engem is felhúzott ülő helyzetbe.
- Tudod, hogy még nem szeretném. - mondtam halkan, és mélyen szemeibe néztem.
- Igen, tudom! - mondta, miközben kezemen lévő karkötőt birizgáltam, amit karácsonyra kaptam Nánditól.
- Ez új? - kérdezett rá.
- Igen. - feleltem, és magamban imádkoztam, hogy ne kérdezze meg kitől kaptam. Hát, ezt benéztem.
- Honnan van? - kérdezte.
- Nánditól. - mondtam alig hallhatóan, mire Kristóf felkapta tekintetét rám. Egyik keze, ami maga mellett volt ökölbe feszült, és feszülten fújta ki a levegőt.
- Talán tényleg szünetet kéne tartanunk. - mondta hirtelen mire nekem leesett az állam.
- De hát... - néztem rá kétségbeesetten. - Tudod mit? Menj innen! - mondtam össze szedve magam.
- Mi? - kérdezte csodálkozva.
- Majd ha eldöntötted, és megmondod biztosra, hogy szakítsunk e vagy ne, akkor majd keress meg. Nem szünet vagy hasonló. Vagy a hülye bunkósságod, és féltékenykedésed miatt szakítunk, vagy szeretsz annyira, hogy ezeket félre tedd, és nem smárolgatsz idegen libákkal, miközben a barátnőd a másik szobában van, és normálisan bánsz velem! Elegem van már ezekből! Igen, elismerem, hogy hibáztam én is, de gondolj csak bele, hogy amióta együtt vagyunk melyikünk hibázott többet! Egyszerűen nem értelek! - fogtam a fejem idegességemben. - Hát nem veszed észre, ami köztünk van? Már nem ugyan az, ami pár hónappal volt! Egyre többet veszekszünk, és már nem csak a nagyobb dolgokon, ha nem az apróbbakon is! Egyikünk se bízik a másikban annyira, mint kéne, pedig a bizalom a legfontosabb! Én ezt nem bírom Kristóf! - mondtam szinte már zokogva - Vagy szakítsunk, és hagyjuk egymást békén - mondtam,és reméltem, hogy a válasz nemleges lesz - Vagy moderáld magad, és legyél olyan, mint egy normális barát! Ha eléggé szeretsz megteszed! - mondtam, és zokogva berohantam a mosdóba, és magamra csuktam az ajtót. A kád előtt ültem, felhúzott térdekkel, és így sírtam. Halk kopogást hallottam.
- Kinga. - szólt be rekedtes hangon, de én nem reagáltam rá. Hallottam, amint kinyílik az ajtó, azonban nem néztem fel. Pár másodperc múlva, két erős kar ölelt át. Sírva, dőltem jobban neki, és pólójára tettem kezeim.
- Ígérem, megváltozom! - suttogta, és hallottam hangján, hogy komolyan gondolja.
- Tényleg? - kérdeztem még mindig sírva, felnézve rá.
- Tényleg. - mondta mélyen szemeimbe nézve, majd adott egy puszit az orromra.
- Ha, még egy ilyen történik... én nem tudok még egyszer megbocsátani! A bizalmam már így is megingott Kristóf! Ezek után nem bírok ki még egy ilyen vagy hasonló esetet! - mondtam, és megint elkapott a sírás.
- Nem lesz több ilyen! - ígérte tovább, de valahogy nem hittem neki. - Kinga! Tudom, hogy nem hiszed el. De ígérem nem lesz több ilyen! - nézett bele mélyen szemeimbe.
- Megígéred, hogy azért sem kapod fel a vized, ha Nándi és én barátok maradunk ez után? - kérdeztem rá, mire ő lefehéredett.
- Öhm... Igyekszem minél hamarabb megbarátkozni ezzel, de idő kell hozzá. - mondta, én pedig csak bólintani tudtam.
- És... lenne még egy kérdésem. Martin miért van nálunk? - kérdeztem, ő pedig megkönnyebbülten elmosolyodott.
- Haza hoztunk titeket, és utána itt maradt, mert már késő volt. - mondta, majd hirtelen felkapott, és bevitt a szobámból, aztán letett az ágyamra. Mikor fel akart kelni mellőlem, én visszahúztam magamhoz.
- Tudod mit kérek karácsonyra tőled? - kérdeztem mosolyogva.
- Mit? - kérdezte kíváncsian, még is lefagyva egy kicsit.
- Azt, hogy az ígéretedet, be is tartsd! - mondtam. Kristóf elmosolyodott, és adott egy puszit a számra.
- Befogom! - mondta és magához ölelt. Megkönnyebbültem, hogy megbeszéltük ezt az egészet.
- Te hoztál haza, tegnap? - kérdeztem pár perc csönd után.
- Igen. - mosolyodott el, mint ha valami eszébe jutott volna. - A legjobb az volt, amikor még a buliban voltunk, és felvettelek, te kinyitottad a szemed, rám néztél, majd miután felismertél, elmosolyodtál, aztán meg egyik kezeddel átkaroltad a nyakam, a másikkal pedig azt a nyakláncot fogtad, amit nekem adtál. - mesélte én pedig elképedtem, hogy félálmomba ilyet csináltam.
- Pedig akkor még haragudtál is rám. - mosolygott Kristóf még mindig.
- Élvezted a helyzetet, mi? - kérdeztem egyik szemöldököm felvonva.
- Ó, de még mennyire. - kacsintott rám, én pedig felnevettem.
- Ugye mást nem csináltam? - kérdeztem elpirulva.
- Tudtommal nem. - mosolygott kacéran. Ááá, soha többet nem rugók be az fix!
- Mit szólnál hozzá, ha a holnap egész nap kettesben lennénk? - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg, de jó értelembe.
- Nem. - mondtam ő pedig csodálkozva nézett rám. - Holnap énekelnem kell a Centerbe, édes. - juttattam eszébe. Nos, ami pedig a becézést illeti... Fogalmam sincs, honnan jött ez most. Nem szoktuk egymást becézgetni. Túl... Hányinger keltő.
- De a nap többi részében velem leszel? - kérdezte boci szemekkel.
- Hát, persze. - nevettem fel. - Most viszont megyek és felöltözöm. - keltem ki az ágyból. Konkrétan vonszoltam magam. Előkészítettem, egy fekete leggingst, egy bézs színű kötött pulcsit, és egy sálat választottam még hozzá. Hát ha a mögé eltudok bújni szégyenembe, hogy annyit ittam.
- Ne menjek ki? - kérdezte csodálkozva Kristóf mikor elkezdtem öltözni előtte.
- Nem kell. - mosolyogtam rá. Ő még pár másodpercig csodálkozva nézett engem, majd elmosolyodott. Miután átöltöztem éppen egy hajgumit kerestem az egyik fiókomban így nem vettem észre a mögém osonó fiút. Csak akkor vettem észre, amikor két keze derekamra csúszott, és belepuszilt a nyakamba, amitől én halkan felnevettem.
- Hogy hogy előttem öltöztél? - kérdezte, és bár nem láttam, de tudtam, hogy mosolyog.
- Csak úgy. - mondtam és felé fordultam úgy, hogy kezeim nyaka köré kulcsoltam. Adtam neki egy csókot, majd a fürdő felé vettem az irányt. Azonban Kristóf visszarántott, s adott egy rövid csókot, és csak utána engedett el. Nevetve mentem ki a szobámból.
Mikor ott végeztem Kristóf éppen az egyik fiókomban nézelődött.
- Mit csinálsz? - kérdeztem, és átöleltem hátulról.
- A képeidet nézem. - válaszolta félig felém fordulva, és egyik karjával átölelt. - Elkérhetem ezeket? Eszembe jutott valami. - mosolygott, rámutatva legalább 90 képre. De lehet volt az több is.
- Csak nyugodtan. Megvannak a gépemen is. - vontam vállat, majd adtam arcára egy puszit, és lementem a konyhába. Mosolyogva mentem le végig, és mikor leértem láttam, hogy Martin akkor ébredezik.
- Jó reggelt! - köszöntem neki mosolyogva, mire ő össze rezzent, ugyan is nem vett észre.
- Látom minden happy köztetek. Arcodból ítélve. - mondta ásítva egyet.
- Eltaláltad. - vigyorogtam még mindig és leültem mellé a kanapéra. - Na, és te és Dorina? - kérdeztem ő pedig szintén elmosolyodott.
- Neked köszönhetően újra együtt vagyunk. - mondta majd magához ölelt, és összekócolta a hajam.
- Nahát, itt egy Kinga. - jött le a lépcsőn Kitti, mi pedig Martinnal halkan nevettünk. - Nahát itt egy Martin is. - mosolygott már Kitti is. Odajött hozzánk, és elfeküdt a kanapén, így lábaid Martin ölébe rakva.
- Nini, még egy Kristófunk is van. - mosolygott még mindig Kitti, és a kanapé mögé nézett. Hátra néztem, majd elmosolyodtam ahogyan láttam, hogy Kristófot le jönni a lépcsőn. Felálltam, oda mentem hozzá, és szájára adtam egy gyors csókot. Ő oldalról átölelte a derekam, és úgy magához húzva adott egy puszit a fejem tetejére. Mikor vissza fordultunk a többiekhez, Kitti elégedett arcot vágott.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen elnéző vagy. - nézett rám Martin, és látszott rajta, hogy sehogy sem érti meg, hogy miért is bocsátottam meg Kristófnak. Pedig a válasz egyszerű. Szeretem, ennyi az egész.
- Őszintén szólva én se. - szólalt meg Kristóf is. Először Martinra néztem, majd Kristófra tévedt a tekintetem, és csak mosolyogva megvontam a vállam. Már épp nyitottam a szám, hogy erre mondjak valamit, de csengettek.
- Ki az a merész, aki tudja, hogy ilyenkor nem kelek fel tíz óra előtt, és még is mert csengetni? - kérdezte Kitti összevont szemöldökkel.
- De hát, most fent vagy. - nézett rá Martin értetlenül.
- Élvezd ki a helyzetet, mert ez egyszeri alkalom. - mondtam, miközben az ajtóhoz sétáltam. Még hallottam, hogy Kitti felvonszolta Martint a szobájába, hogy mutasson neki valamit. Kinyitottam az ajtót, és Nándival találtam szembe magam.
- Hát te? - öleltem magamhoz köszönésképpen.
- Gondoltam megnézem, mennyire vagy szarul. - mosolygott rám, mikor elengedtem. - Mi történt a tegnapi után, mikor haza jöttetek? Vagy reggel. - mondta zsebre rakva kezeit.
- Tulajdonképpen... - haraptam alsó ajkamba.
- Tulajdonképpen semmi. - állt mellém Kristóf, és érzékeltetve, hogy az "övé vagyok" derekamnál átkarolt. Nándi és Kristóf kemény farkas szemet néztek, majd Nándi rám pillantott.
- Megcsalt. Remélem tisztában vagy vele, hogy amióta vele vagy nem érnek mások csak csalódások. - mondta majd hátat fordított és elment. Nem állítottam meg, csak néztem amint elmegy. Alsó ajkamba harapva mentem vissza a már üres nappaliba. Leültem a kanapéra, és arcomat a tenyereimbe temettem. Megint meginogtam. És ha Kristóf nem változik meg? Ha mindig ilyen lesz?
- Kinga. - suttogta leülve mellém. Könnyektől homályos tekintettel néztem fel rá. - Kérlek. - mondta halkan, és tekintetében láttam a kétségbeesést. - Tudom, hogy most megint az jutott eszedbe, hogy megtenném többször is, de ez nem igaz! Megígértem, hogy más leszek! - mondta kisimítva arcomból pár kósza tincset.
- Szeretnék hinni neked, de nehezemre esik Kristóf. - mondtam halkan, rekedtes hangon.
- Kérlek! Tudod, hogy mennyire szeretlek! - mondta közelebb hajolva hozzám, hogy megcsókoljon. Elhajoltam tőle, és lesütöttem szemeim.
- Idő kell. - néztem végül rá. Kristóf fájdalmasan, de bólintott. Oda hajolt hozzám, adott egy puszit az arcomra, és elment. Lassan felmentem a szobámba. Nem tudtam mit kezdeni magammal.
- Tudtam, hogy nem lesz rögtön minden tökéletes. - szólalt meg halkan, rekedt hangon Martin. Oda pillantottam és láttam, hogy az ajtómban áll.
- Menj utána. Neki nagyobb szüksége van a barátjára, mint most nekem. Figyelj rá, hogy ne csináljon hülyeséget. - mondtam kínosan elmosolyodva.
- Te jól vagy? - kérdezte aggódó pillantással megajándékozva.
- Persze. - hazudtam, és magamra erőltettem egy mosolyt.
- Ha kellek, hívj. - mondta, majd elment.
Egyedül voltam. Teljesen egyedül. Kristóffal én vetettem véget ennek az egésznek. Nándival azt hiszem összevesztünk. Martint pedig elküldtem, mert jobb ha most Kristóffal lesz, mintsem velem. Szelit nem akartam ezzel zavarni. Kittit sem, hisz ő boldog Doriánnal. Ez ugyan úgy illik Nesszára, és Alinára is. Mind el vannak jól a barátjaikkal. Kámilt nem hívhattam, mert attól, hogy ugyanolyan sorsra jutott a kapcsolata, mint az enyém, attól függetlenül még fiú. Úgy néz ki csak egy ember maradt...
- Mi történt? - szólt bele rögtön a telefonba, ahogy felvette, amikor hívtam.
- Találkozhatnánk most? - szóltam bele a telefonba.
- Persze. Át jössz vagy inkább most nem? - kérdezte már nyugodtabban.
- Most inkább nem. Azt hiszem ez most nem lenne a legmegfelelőbb pillanat. A Centerbe úgy fél óra
múlva? - kérdeztem, miközben felálltam és a szekrényemhez sétáltam.
- Ott leszek. - ahogy ezt kimondta már le is rakta. Sóhajtva dobtam a telefonom az ágyamra. Felvettem egy egyszerű ruha összeállítást, egy sima sminket, hajamat kontyba kötöttem, és elindultam.
Beültem az emeleten lévő pizzázóba, és ott vártam rá. Nem is kellett sokat várnom.
- Szia. - köszönt kedvesen, és arcán sajnálatot láttam.
- Szia. - erőltettem magamra egy mosolyt, de ahogy leült velem szembe, már jöhetett is mellém, mert elkezdtem sírni.
- Shh nyugi, nincs semmi baj. - simogatta a fejem, miközben én ölelésében sírtam.
- Nem tudtam mit tenni. Már nincs meg köztünk az ami az elején megvolt. - törölgettem a szemem.
- Először is nyugodj meg. - mondta kedvesen. - Amíg hozok kávét, addig szedd össze magad. - mondta és felállt. Nagy, mély levegőket vettem, hogy megnyugodjak. Pár perc múlva, mire ő vissza ért, már teljesen rendbe voltam. Persze, csak kinézetre.
- Most pedig mesélj el mindent. - ült le velem szembe, közben pedig elém rakta a kávét. Először bele kortyoltam a koffein adagom egy részébe. Elmeséltem neki mindent. Az elejétől az utolsó szóig. Azt is, hogy Kristóffal mit beszéltünk, hogy mit ígért nekem, Nándit is, végül pedig már csak az következett, amit én mondtam. "Idő kell".
A hangszórókból éppen Selena Gomez új száma ment. Nagyon tetszett főleg a szövege.
- Hahó Kinga, itt vagy? - lengette meg kezét arcom előtt, ezzel kizökkentve a gondolataimból.
- Bocs, nem figyeltem. Mit is mondtál? - tértem vissza a jelenbe.
- Hogy holnap melyik zenéket akarsz énekelni? - kérdezte.
- Én is választhatok? - csodálkoztam el.
- Persze. - mosolygott rám. - Három zenét. Ebből az egyik Csondor Kattától az Add tovább. - mondta, én pedig végig agyaltam, hogy mit is kéne még. Majd beugrott.
- Az egyik; Selena Gomez új zenéje lesz. Az a címe, hogy: The Heart Wants What It Wants. - mondta megvonva a vállam.
- Oké. És mi lesz a harmadik? - kérdezte telefonját nyomkodva, hogy felírja a címet.
- Mondjuk... Lehetne, hogy a harmadik az legyen, amit... Hát... Amit én írtam? - kérdeztem és bele haraptam ajkamba, miután kimondtam.
- Meg kérdezem, majd, de... Te szoktál írni? - csodálkozott el.
- Egy ideje igen. És van egy dalom, aminek már csak az utolsó mondata kell, de azt már tudom is mi lesz. - mosolyodtam el halványan a végén.
- Hát, erre kíváncsi leszek. - mosolyodott el ő is. Ekkor elkezdett csörögni a telefonja. - Egy pillanat. - nézett fel rám, én pedig csak bólintottam. Felállt és arrébb sétálva felvette a telefonját.
A dalom utolsó mondatán gondolkodtam. Minden hülyeség eszembe jutott, de végül percek elteltével kitaláltam a tökéleteset.
- El kell mennem. - jött vissza percek múlva, és eléggé ideges volt. Vagy inkább aggódó.
- Oké, de minden rendben? - álltam fel, és mellé sétáltam.
- Fogjuk rá. - rágta szája szélét. - De megoldom, mint mindig. - vont vállat.
- Oké. Később beszélünk. - öleltem meg búcsúzásképpen.
  Haza érve megint elkapott a sírás, de visszafogtam magam, és inkább befejeztem a dalom.
- Kitti segítség kéne. - nyitottam be hozzá.
- Miben? - tette le a laptopját az öléből.
- Ezt el tudnád gitározni? - adtam oda neki a lapot, amire a dallamot írtam. Kitti elvette, bele nézett, majd bólintott.
- Persze. - mondta és már vette is az ölébe a gitárját.
Kitti elkezdte, én pedig énekeltem. Átéreztem a dalt így azt hiszem tökéletes lesz.